A mobiltechnológia és a telemedicinális fejlesztések robbanásszerű elterjedése szinte megköveteli ennek a sokrétű területnek a központokba, szervezetekbe tömörülését, hogy a jövőben gyorsan és egységesen terjedhessenek el a telemedicinális eszközök.

Célunk egy olyan központ létrehozása a Szegedi Tudományegyetemen, mely a telemedicina eszközeire épít, és konkrét termékekre, majd végső soron pénzre váltja szakembereink orvosi/IT/gazdasági tudását – mégpedig startup cégek formájában.

Az Inclouded Központ a Telemedicina fókuszú kutatások Orvosi, Matematikai és Informatikai tudományterületeken projekt keretén belül valósul meg és teszi lehetővé a különböző tudományos szakterületeket érintő munkafolyamatok elvégzését, amelyek a későbbiekben a fejlesztések során felhasználhatók.

Erre utal a központ neve is: Inclouded, vagyis minden olyan elemet magába foglal, amely elengedhetetlenül szükséges egy sikeres, a telemedicinára épülő üzleti vállalkozás felépítéséhez. A fenti ábrán láthatóak azok a tudományos területek, amelyek a központ egyediségét adják.

A Fejlesztőközpont projekt alapon fog működni, egy precíz, professzionális és célorientált projektmenedzsment vezetésével. A három különböző szakterület (orvosi/IT/gazdasági) szakemberei egyetemi oktatók, akik a tanítás mellett kiemelten foglalkoznak kutatással, fejlesztéssel, ezért nagy perspektívát látnak a telemedicinán alapuló eszközfejlesztésben.

Szakembereink mellett projekt alapú munkavégzésre is szükség lesz, melynek munkafolyamatai szintén a telemedicina fókuszú pályázat keretén belül valósulnak meg. Az Inclouded Innovativ, Telemedicinális Fejlesztőközpont egyediségét a más, hasonló kezdeményezésekhez képest az adja, hogy teljes mértékben rendelkezésére áll a fenti ábra harmadik, legkülső körében megjelenő, komoly infrastruktúra. Az IT szakterületen belül ilyen pl. az Inclouded platform, amely a különböző projektötletek gyors megvalósítását teszi lehetővé (a telemedicina rendszer révén esetenként 90%-os idő és fejlesztési erőforrás megtakarítással) és a FuturICT.hu platform, amely lehetővé teszi a különböző orvosi tényállásokhoz tartozó gyors és nagy mennyiségű, pl. 10000 fő bevonásával készülő, anonim információ- és adatgyűjtést és -elemzést. Az orvosi háttér több évtizedes klinikai tapasztalatot hordoz magában. Szakembereink sokéves, betegellátásban szerzett szakmai tapasztalata , valamint a klinikai kísérletekben való aktív részvétele nagymértékben erősíti az Inclouded Fejlesztőközpont hatékonyságát. A gazdasági szakterület pedig az innovatív telemedicinális termékek előzetes piackutatásában, piacra dobásában vesz részt, , valamint biztosítja a teljes jogi hátteret a termékek eredetiségének védelmében.

A Fejlesztőközpont elsősorban a Szegedi Tudományegyetem szakembereinek bevonásával gyűjti össze a különböző projektötleteket, de nyitott más források felkutatására is. A fejlesztéseket érintő költségeket a központ a projekt eredményeképpen létrejövő cégek értékéből nyeri.